A Magyar nevelés és iskolatörténet kronológiája-Mészáros István
Rövid leírás
996 táján létesült a mai Pannonhalmán az első magyarországi bencés kolostor, minden bizonnyal iskolával együtt. A kronológiai bizonytalanságok ellenére mintegy közmegegyezéssel 996-tól számítja a szakma és a szélesebb közvélekedés a magyar iskolázás történetét, amelynek ezredik születésnapját ünnepeljük idén. Mészáros István nevelés- és iskolatörténeti kronológiája ebből az alkalomból jelent meg. A teljesség igényével kívánja feltárni a magyar nevelés- és iskolatörténet minden lényeges időponthoz köthető eseményét, jelenségét, mozzanatát. Az iskolaalapítások, az elemi, közép- és felsőfokú oktatási intézmények és formák adatai, a tanügyi rendelkezések és koncepciók születési időpontjai, az iskolarendszerben bekövetkezett változások tényei, az iskoláskorúakkal kapcsolatos nevelési, nevelődési szempontból fontos szervezetek kialakulásai (cserkészet, úttörőmozgalom stb. ), a tantárgyak bevezetései, az értékelések (osztályozások) változásai stb. szerepelnek a kronológiában. Az első, rövidebb rész 996-tól 1948-ig fogja át a téma történetét, a második és harmadik rész (lényegesen hosszabb) 1949-től 1996-ig terjed. Az egyes korszakok és alkorszakok adatsorai előtt - az adott időszak - rövid történelmi jellemzése olvasható, egyébként a kronológia tiszta műfajú, dátumokat (lehetőleg és különösen az új- és legújabbkori részben év, hó, nap) és e dátumokhoz köthető eseményeket közöl. Tartalmi csoportosítás nincs, a vezérfonal - természetesen a szigorú időrend. Jegyzeteket, forráshivatkozásokat nem tartalmaz a mű, amely a legújabb forrásfeltárások és feldolgozások alapján elsősorban gyakorlati hasznosításra készült. A kronológia hiányai egyben a kutatások mai állásának fehér foltjait is tükrözik: a Trianon utáni korszakokra csak az új határokon belüli eseményeket, adatokat dolgozza fel, a határon túli magyarság nevelés- és oktatástörténete - terjedelmi, kutatásszervezési okokból nem szerepel. - Alapvető fontosságú kézikönyv, korántsem csupán szakemberek tájékoztatását szolgálja.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2020-12-16 06:32 .
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése